SAM Tools and Services

tanulmány

2012. február 15. szerda
Nincs hozzászólás

Joel Reindenberg egy 1998-ban megjelent tanulmánya szerint az információs társadalom polgárainak magatartását a jogon túl technológiai adottságok szabályozzák, melyet Lex Informaticának nevez. Innen már csak egy lépés Lawrence Lessig híres ?code is law? fordulata 1999-ből; és bár a szoftverek nem léptek az állami kényszerrel megerősített jogszabályok helyébe, bizonyos műszaki megoldások alkalmazásának a szerzői jogban is

2010. május 11. kedd
Nincs hozzászólás

A BSA és az IDC ma közzétett legfrissebb tanulmánya szerint tavaly egy százalékponttal, 41 százalékra csökkent az illegálisan használt szoftverek aránya Magyarországon. Ezeknek az illegális szoftvereknek a becsült kereskedelmi értéke mintegy 113 millió dollár – áll a szervezetek által kiadott közleményben. Annak ellenére, hogy az illegális PC-s szoftverek aránya 54 országban csökkent, és mindössze 19 országban emelkedett,

2008. november 4. kedd
Nincs hozzászólás

Dr. Telek Eszter szoftver felhasználási szerződésekről írt tanulmánya októberben jelent meg az Infokommunikáció és Jog című folyóiratban. Kolléganőnk ez évben fejezte be a Pécsi Tudományegyetemen szervezett infokommunikációs szakjogász (posztgraduális) képzést. A diploma megszerzéséhez szükséges záró dolgozatának témájául  a szoftver felhasználási szerződések elemzését választotta. A dolgozat alapján készült tanulmány A szoftver felhasználási szerződések elmélete és gyakorlata, avagy