Az IPR-Insights rendszeresen megrendezi “IPR-WSH Licenc Akadémia” elnevezésű képzését. A két és fél napos tréning a szoftvergazdálkodás elméleti és gyakorlati kérdéseit tárgyalja. Áttekintjük a szoftverekre vonatkozó szerzői jogi rendelkezéseket. Bemutatjuk a szoftverlicencek általános típusait, a gyakori licenckonstrukciókat, majd néhány gyakran előforduló gyártó példáján keresztül megnézzük, hogyan alkalmazzák ezeket a gyakorlatban. Ismertetjük a szoftvereszköz gazdálkodás fogalmait, folyamatait és a felmerülő szabályozási szükségleteket. Áttekintjük a szoftvereszköz gazdálkodás ISO 19770-1 szabványát, részletesen bemutatva annak felépítését, elvárásait. Végül bemutatunk egy konkrét példát arra, hogy miképpen automatizálható a szoftvereszköz gazdálkodás, és milyen funkciókkal váltható ki, illetve támogatható az emberi munka.
A tréningre SAM menedzsereket, szoftverlicencekkel foglalkozó informatikai szakembereket és minden más érdeklődőt szeretettel várunk.
Igen, szeretnék jelentkezni a Licenc Akadémiára
A Licenc Akadémia témái a következők:
- Szoftver szerzői jog
Az előadáson a szerzői jog rendszerét, a magyar szerzői jogi törvény alapvető rendelkezéseit, szoftverekre vonatkozó szabályait ismertetjük. - Szoftver licencek
A tréning e részében bevezetjük a hallgatóságot a licencek világába. A felhasználási szerződések kötelező elemeit, tipikus és lehetséges rendelkezéseit, a gyakori licenckonstrukciókat és a szoftverértékesítés jellemző módozatait tárgyaljuk. Megmutatjuk a szoftver licenceléssel kapcsolatos jellemző hibákat, félreértéseket. - Egyes szoftvergyártók licenckonstrukciónak bemutatása
Részletesen tárgyaljuk a tapasztalataink szerint leggyakrabban használt szoftverek jogtulajdonosainak licencelési modelljeit, és bemutatjuk a keretszerződések és a terméklicencek jellegzetességeit. Az érintett gyártók (konstrukciók): Adobe (Transactional, Cumulative), IBM (Passport Express/Advantage), Microsoft (Enterprise Agreement, Select, Open, OEM), Oracle. Ezen túlmenően részletes betekintést nyújtunk az ún. szabad szoftverek licenceinek világába is. Ebben a blokkban olyan aktuális kérdéseket is tárgyalunk, mint a gyártói szoftverauditok tapasztalatai, és a virtualizációs technológiák alkalmazásának licencelési vonatkozásai. - Szoftvereszköz-gazdálkodás (Software Asset Management – SAM) alapjai
Ismertetjük a szoftvergazdálkodás alapfogalmait, bemutatjuk az érintett folyamatokat, azok jellemezőit, illetve az ezek mentén felmerülő szabályozási szükségleteket. A tréning e része a tapasztalatokra és a nemzetközi szabványok követelményeire támaszkodik. - ISO/IEC 19770-1 Software Asset Management szabvány
Az ISO SAM szabvány első része a SAM folyamatokkal foglalkozik. Az Akadémia e része a szabvány felépítését, kulcsfogalmait, elvárásait tárgyalja. - Szoftvernyilvántartó rendszer a gyakorlatban
Egy konkrét szoftver-eszköznyilvántartó rendszer felépítésének, működésének bemutatása, az egyes modulok megfeleltetése a SAM elvárásoknak.
Licenc Akadémia időpontok 2012-ben:
- 2012. május 16-18.
- 2012. szeptember 19-21.
- A rendezvény legalább 4 fő jelentkezése esetén kerül a fenti időpontban megrendezésre.
A képzés ára:
- 119.000 Ft + ÁFA
- 5 jelentkező felett a díjból 10% kedvezményt biztosítunk

