SAM Tools and Services
2013. július 3. szerda
Nincs hozzászólás

Nyugdíjba vonul az 1998-ban debütált Microsoft TechNet előfizetéses licenckonstrukció, amely elsősorban informatikai szakemberek, fejlesztők számára biztosított Microsoft termékeket, termékekhez kapcsolódó erőforrásokat kifejezetten tesztelési célokra. Az előfizetést idén augusztus 31-ig lehet rendelni, amit legkésőbb szeptember utolsó napjáig aktiválni szükséges. Ezt követően már nem lesz elérhető új terméklicenc és a régi, lejáró szoftverek megújítására sem lesz lehetőség. Tehát 2014. szeptember 30-án az összes TechNet előfizetés végérvényesen megszűnik.

A megszűnés lehetséges okát vizsgálva jogosan gondolhatnánk arra is, hogy sok volt a visszaélés a tesztelési célra szánt teljes értékű termékek kereskedelmi célú felhasználása miatt. Az igazi okot nem tudhatjuk, de a gyártó kommunikációja szerint az elmúlt időszakban a szoftverek felhasználása inkább az ingyenes próbaverziók irányába mutat, és ennek eredményeként kellett meghozni ezt a döntést. Ezzel kapcsolatosan további részleteket tudhatunk meg a gyártó oldaláról, valamint a ZDNet publikációjából.

Girardi Kornél

Girardi Kornél

Mondja el véleményét