SAM Tools and Services
2012. március 23. péntek
Nincs hozzászólás

Megjelent idén az ITAM Review szakportálon két hasznos cikk, melyek a szoftvergazdálkodással foglalkozó szakembereknek adnak jól használható tanácsokat.

Az első rész kezdő szoftvergazdáknak szól. Ez két fontos tanáccsal látja el a területtel most ismerkedő szakembereket:

  1. Soha nem leszel képes mindent menedzselni (véges erőforrásokból kell gazdálkodni).
  2. Soha nem érsz a végére (a célpont állandó mozgásban van).

A fentiek észben tartása (és kommunikálása a menedzsment felé) segíthet reális elvárásokat kialakítani. Az IPR tapasztalatai is azt erősítik meg, hogy nem érdemes célul kitűzni a kezdeti leltár során feltárt, akár több ezer különböző szoftver jogtisztaságának azonnali megteremtését.

A cikk emellett tartalmaz néhány gyakorlatban használható javaslatot is, melyekkel látványos eredményeket érhetünk el. Az egyik legfontosabb, hogy ezen a területen is működik a Pareto-elv, azaz a 80-20 szabály: a kockázatok és a pénzügyi terhek 80%-a a szoftverek 20%-ához köthető. Már csak meg kell találnunk, hogy melyek ezek a szoftverek, vagy még inkább gyártók. A legfontosabb 10-15 gyártó azonosításához a következő szempontokat érdemes mérlegelni:

  1. Audit kockázat
  2. Pénzügyi súly
  3. Stratégiai fontosság
  4. Esedékes évfordulók, megújítások
  5. Átalakítások, stratégiaváltás hatásai
  6. Konszolidációs lehetőségek
  7. Zsigeri megérzés
  8. Licenctípusok

A második cikk szerint – hasonlóan egy üzleti vállalkozáshoz – a SAM területen is a korlátozottan rendelkezésre álló erőforrásokra támaszkodva kell az üzlet számára értékes szolgáltatásokat nyújtani. Egy ilyen szolgáltatásra lehet példa az első cikkben szereplő, 10 kiemelt gyártó szoftverei jogtisztaságának biztosítása.  A szolgáltatások kialakításánál fontos a kézzelfogható eredmény (pl. negyedéves jelentések), a mérhetőség (pl. nemmegfelelőség mértéke pénzben kifejezve), és az erőforrásigény tervezhetősége (pl. leltáradatok frissítése, licencadatok feldolgozása).

A cikk 6 központi SAM szolgáltatást javasol, melyeket a szoftvergazdálkodás érettségi fokának emelkedésével párhuzamosan, fokozatosan lehet bevezetni. Ezek a szolgáltatások a következők:

  1. Kiemelt gyártók jogtisztasága
  2. Pontos SAM nyilvántartás
  3. Szoftverek visszavonása
  4. Gyártók konszolidációja
  5. Szoftverkatalógus
  6. Szoftverigénylő rendszer

A fenti szolgáltatásokat egy érettségi modellbe ágyazva mutatja az alábbi ábra:

Csak egyetérteni tudunk azzal, hogy a szoftvergazdálkodásban is fontos a fokozatosság. A fenti szolgáltatások egymásra épülnek, pl. nincs értelme egy automatizált, önkiszolgáló szoftverigénylő rendszert bevezetni, amíg nem teremtik meg az ennek kontrolljaként használható pontos szoftvernyilvántartást.

A cikk nem említi (talán mert magától értetődőnek tartja), de természetesen a fenti eredmények nem érhetők el megfelelő folyamatok, szabályozott működés nélkül. Akár beírhatnánk ezt a fenti lista nulladik pontjának.

Önöknél a fenti 6 szolgáltatásból hány működik?

 

Csala Zsolt

Csala Zsolt

Mondja el véleményét